1998 február 8-án vasárnap délután 3 órakor egy nyolc hetes széki tánctanfolyam kezdõdött gyermekek és felnõttek részére a San Fernando völgyi magyar református egyháznál. Felnõtteket Tóth Tibor és Lucy, a gyermekeket Barcza Margit tanította. A tánctanítás több mint húsz felnõttel és csak hat gyerekkel indult. A termet Nt. Nagy Bálint tette elérhetõvé egyházánál díjmentesen, a szervezési munkát pedig Vodnák Nándor végezte. Két hónappal késõbb a néptánctanítás végén a kis táncosok száma megnõtt és igenyelték a további táncolást. Ekkor merült fel az ötlet a szülõk részérõl, hogy ne vasárnap, hanem hetenként, szombat délután a magyar iskola után folytatódjon az oktatás.
Azóta is a táncpróbáinkat szombatonként tartjuk. A jó hangulatú, vidám próbák vezetését Tóth Tibor és Florián Erika vette át. Csoport növekedésével felmerült az igény egy névre is. Több lehetõség közül végül is a gyerekek választották ki a Rontó-Bontó nevet. Nekünk felnõtteknek is tetszett ez a vidám, humoros név, hisz mi tudtuk itt nem rontás-bontás, hanem az ellenkezõje, épités folyik.
2001 februárjában Erika visszaköltözött Kanadaba, így helyét Tóth Lucy vette át.
Több mint három éves fenállásunk alatt számos rendezvényen felléptünk nagy sikerrel. Csoportunk folyamatosan bõvül, jelenleg öt fiú és hét lány részvételével zajlanak játékos próbáink. Természetesen továbbra is várjuk minden magyar néptánc után érdeklõdõ gyerek jelentkezését.
Vodnák Nándor , 2001 július